Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Hungarian
Kategóriák / Termékek
Bolognai kréta 500g Renesans

Bolognai kréta 500g Renesans

Gyártó: Renesans
Gyártó cikkszám: CG237801

Leírás

Származás: Lengyelország - Renesans

"...A krétaalap

Amikor jól beszívódott és megszáradt az enyvezés, következik a krétaalap elkészítése: ezt többféleképpen is lehet végezni. Míg egyes helyeken csak egyfajta krétával dolgoznak - bolognai vagy iszapolt kréta stb. -, máshol, például Ausztiában  és Dél-Németországban, első rétegként különleges alapot használnak, a fekete vagy kőalapot, ellentétben azzal az ún. fehér alappal, mely tiszán kréta.
 Ha csak fehér krétaalappal dolgoznak, ezt ugyanúgy kell elkészíteni, mint ahogy azt később a "fehér alap" megmunkálásáról szóló fejezetünkben részletesen leírjuk. Fontos azonban az, hogy az első két-három réteget ne kenve, hanem tupfolva hordjuk fel, tehát az ecsetet csak kicsit bemártva, rövid mozdulatokkal kell rányomkodni úgy, hogy egy adott helyet egynél többször ne érintsünk. Ezzel a módszerrel el lehet kerülni - ami ecsethúzásnál gyakran előfordul -, hogy különálló rétegek képződjenek, ami pattogzást okozhat.
 Az első tupfolásnál az alapozómassza legyen forró, hogy az első alapozóréteg jobban kötődjön a felkent enyvhez. A következőnél már csak langyos legyen. - Három tumpfolt réteg után még négy-öt olyan réteg következik, ahol az alapot ecsettel kell felkenni. Közelebbit erről még a "fehér alap"leírásánál olvashatunk.
...
A fehér alap elkészítése és felhordása

A szürke alapozókréta helyett fehér krétafajtát használunk a fehér alaphoz, innen az elnevezés. Használják a közönséges iszapolt krétát éppúgy, mint a champagne-i és bolognai krétát, valamint a china-clayt (agyagfajta). Ezek az anyagok azonban ne teljesen egyformák, ezért különbözőképpen kell eljárni velük, különösen a csiszolásnál. A bolognai krétával készített alapot vizesen csiszoljuk, a china-clayt és a champagne-i krétát vizesen és szárazon is lehet csiszolni; vizesen azonban csak akkor, ha több réteg alap van; az ún. bécsi krétát (közönséges iszapolt kréta) pedig csak szárazon. A fehér alap elkészítése különleges gondosságot igényel, főként a krétánk az enyvbe keverésénél. Ha bolognai krétával dolgozunk, akkor az enyvoldat 1/2 kiló enyvből és 2 liter vízből készül; a china-clayhoz, a champagne-i krétához és az iszapolt krétához gyengébb enyvoldat szükséges, 1/2 kiló enyvre 3 liter vizet veszünk, és a még forró enyvhez nagyon kevés lenolajat teszünk.
..."
Cornelius Hebing - Aranyozás és bronzozás

Hasonló termékek

Ecsetmosó 100ml Vegetable Renesans

Ecseteink természetes tisztántartásához és ápolásához.
Gyártó cikkszám: RENRROS100_

Modelpaszta 40ml Turner

Kiemelkedő, plasztikus, filigrán díszítésekhez.
Gyártó cikkszám: TU.MPASTA

Alapozó 110ml FEKETE Gesso Renesans

Az olaj, akril és alkydfestékek tapadásához kiváló porózus alapot ad.
Gyártó cikkszám: RENGESSCZ1.

Alapozó 110ml fehér Gesso Renesans

Az olaj, akril és alkydfestékek tapadásához kiváló porózus alapot ad.
Gyártó cikkszám: RENGESSO1.

Lakk+medium 100ml fényes akril Renesans

Vízzel hígítva használjuk lazúrozáshoz, hígítás nékül fixáló, befejező lakk.

Gyártó cikkszám: REGMEDAK_

ECO ecsetmosó 100ml Renesans

Az ecsetekben maradt akril és olajfesték maradványainak tisztítására.
Gyártó cikkszám: RENECOZ

Ecsetmosó szappan 115g Vegetable Renesans

Ecseteink természetes tisztántartásához és ápolásához.
Gyártó cikkszám: RENBRSOAP_